Cetina-kanyon, Omiš

Cetina-kanyon, Omiš

Ha a feledhetetlen többórás kaland és a vonzó táj elegyét keresi a gyönyörű természetben, mindezt pedig olyan helyszínen, mely még ennél többet is kínál, semmiképpen sem hagyhatja ki Omišt és a Cetina-folyó kristálytiszta vize felett elhelyezkedő átcsúszópályát. Itt egész évben egy komplex rendszer áll rendelkezésére, mely platformokból és nyolc darab acél-kötélpályából áll, melyek összes hossza 2100 m, ebből a leghosszabb 700 m, és 50 m-rel a föld felett fut. Az egész pálya bejárásához, két vezető kíséretében, egy 10 főből álló csoportnak két és fél órára van szüksége.

 

Az első pillanattól kezdve, amikor belép a Cetina-kanyon területére, képtelen lesz csak egy dologra fókuszálni a tekintetét a számos szépség közül, melyekben e hely bővelkedik. A zöld, kék és fehér szín kiegészítik egymást és észrevétlenül váltakoznak, és a szikla, növényzet, víz és ég összefonódását valószínűtlenné és gyönyörűvé teszik. A Cetina-folyó 104 km hosszú útján „úgy döntött”, hogy tengeri torkolatját rendkívüli geomorfológiai jelenséggé teszi, és 300 m mély kanyont mélyít ki a Mosor és az Omiška Dinara hegyek közötti mészkőtalajban.

 

Épp e gyönyörű karsztfolyó kanyonja, mely évezredek óta folyik, és misztikus formákat hoz létre, lesz az Ön látóterében, míg az oktatók vigyázó tekintetétől követve Ön a beülőben ül és robog a drótkötélen platformtól platformig, míg újra le nem ereszkedik a végpontig. Az élmények erőteljesek, és Ön tudja, hogy olyan kalandban és tapasztalatban volt része, melyre élete végéig emlékezni fog, és ezt az átcsúszópályát másoknak is ajánlja, mert mintha csak a barátok, családok és kalandvágyók számára teremtették volna.

 

A Cetina kanyonjában egész évben várja Önt az adrenalindús szórakozás és élvezet helyszíne, ahol mindenki megtalálja a számítását, a kezdőktől, akik kíváncsian indulnak az outdoor világ felfedezésére, a nagyon tapasztalt és igényes kalandorokig. Fedezzen fel más kihívásokat is, hiszen a zipline mellett más aktív programokat is kínálunk a természetben, pl. sétát, hegymászást, futást, mászást, raftingot, kanyoningot és kenuzást.

 

Kontakt:

ZipLine Omiš

Malik d.o.o. Omiš

Cím: Put vrila 1

21310 Omiš

Tel: +385 95 82 22 221

zipline.croatia@gmail.com

www.zipline-croatia.com