Lešić Dimitri Palace

Lešić Dimitri Palace

Ahol a selyemút kezdődik…

Dél-Dalmácia enyhe, szinte szubtrópusi éghajlatának ajándékával, Korčula számos, tőle nyugatabbra fekvő szigetnél melegebb éghajlatú. Ez minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a város Kelet-Adria egyik legjelentősebb urbánus központjává fejlődjön. A virágzó városi szellem az 1214-es alapíró okiratban testesül meg, mely szabályozta a szigeti élet minden aspektusát, és ezzel más környező városokat is arra ösztönzött, hogy hasonlóképpen járjanak el.

 

A valamikori városfalak védték a lakosságot az ellenséges támadásoktól, de a téli, viharos szelektől is, míg a nyári hónapokban az utcák egyedi építészeti, halcsont formájú elrendezése olyan légjárást biztosított, mely lehetővé tette a természetes felfrissülést a városi melegben.

 

A paloták, templomok, bástyák és házak, melyek jó minőségű helyi kőből épültek, ellenálltak az évszázadoknak, és ma is ellenállnak az idő múlásának. A szűk utcák, melyek kihaltak télen és nagyon is vibrálók és élők a melegebb szezon hónapjaiban, ideálisak a magányba menekülésre, a nyilvánosság tekintetétől rejtett zugok felfedezésére, vagy új barátok megismerésére – éppúgy, ahogy az a régmúlt időkben is történt.

 

A város és a tenger együttélése kiterjed a közeli szigetvilágra is, melyben minden szigetecske a saját történetét meséli. Azok elkápráztatnak mindenkit, aki átadja magát az ókori időkből származó kőfejtők, a rejtett „villa rustica”, a Ferences kolostor felfedezésének, mindezt pedig harmóniában a természettel, a tökéletes nyári hűvössel, vagy a többé-kevésbé rejtett fövenyekkel, melyek ideális lejáratot biztosítanak a kristálytiszta tengerhez.

Kutassa fel Horvátország valamely leggyümölcsözőbb szőlészetét, a festői falvakat, az ezeréves történelmet és a gazdag kulturális örökséget, és felfedezi majd, hogy a Mediterrán minden lépésnél karnyújtásnyi távolságra van.

 

A Lešić Dimitri palota egy exkluzív menedék, mely Korčula középkori városának falai mögött rejtőzik. A 18. századból származó palotát öt éven át nagy figyelemmel restaurálták, így ma látogatóinak egy luxushotel minden kényelmét kínálja, gourmet étteremmel és spa szolgáltatással.

 

A belső terek kialakítását Korčula legismertebb lakója, Marco Polo ihlette, és az ő Selyemút mentén tett utazásai. A Selyemút egyes régióinak stílusai és dekorjai összhangban egyesülnek a palota felújított eredeti jellemzőivel, és kifinomult, rafinált eleganciával idézik fel a sziget gazdag, és kissé titokzatos történelmét és kulturális örökségét.

 

Az öt rezidencia tematikusan kialakított belső terei mindenkinek, aki menekülésre, lazításra, pihenésre, vagy kreatív alkotásra vágyik, egyedülálló helyszínt kínálnak. Az LD Gourmet élményt, melytől a hétköznapi pillanat különleges ünneppé nőheti ki magát, a hagyományos és modern, a bor és az étel, a szezonális ízek és az évszakok harmóniája ihlette. A helyi aromás gyógynövények terápiás áldásai és illatai az LD Spa-ban lehetővé teszik, hogy átélje az élet teljes könnyedségét.

 

Azzal a szándékkal, hogy a helyi különlegességeket és a föld e szegletének festői báját közelebb hozzák Önhöz, tapintatos, nem tolakodó megközelítéssel, vendégeink számára barátokként vagyunk itt, Korčula személyes és autentikus élményét kínálva.

 

Damir Fabijanić / Lešić Dimitri Palace
Nyíljék meg a környék szépségében való teljes megmerítkezés előtt, mi pedig gondoskodunk arról, hogy távozásakor úgy érezze, hogy egy valóban különleges helyet látogatott meg.

Kapcsolat

Don Pavla Poše 1-6
20260
Dalmácia - Dubrovniki Régió
Korčula